A Civilizáció nyílt levele a civil szervezetek bértámogatása ügyében

Budapest, 2020 május 27.

Palkovics László

miniszter

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Tisztelt Miniszter Úr!

A koronavírus-járvány elleni védekezés és annak társadalmi-gazdasági következményei soha nem látott kihívást jelentenek mindannyiunknak. A válság olyan feladatokat ró az intézményekre, szervezetekre és az állampolgárokra egyaránt, amelyeket csak közös összefogással kezelhetünk a siker reményében. 

A közhasznú tevékenységet végző szervezetek – egyesületek, alapítványok, nonprofit társaságok – évtizedek óta támogatják az embereket, a mostani helyzetben pedig még többet tesznek azért, hogy az állampolgárok megoldást találjanak a problémáikra. Szociális és egészségügyi ellátást nyújtanak, oktatási és felzárkóztató programokat működtetnek, támogatják a közösségi munkát és lehetőséget teremtenek az önellátásra, öngondoskodásra – mindezt gyakran a leszakadó vidéki térségekben.

Mivel ezek a szervezetek napi kapcsolatban állnak az emberekkel, ezért gyorsan észlelhetik a problémákat, és rugalmasan képesek alkalmazkodni a megváltozott igényekhez. Tevékenységük így kiegészíti az önkormányzatok és állami intézmények munkáját, sőt, gyakran tehermentesíti is őket ebben a fokozott igénybevétellel járó időszakban. Néhány példa arra, hogy civil szervezetek hogyan járulnak hozzá a veszélyhelyzet leküzdéséhez itt olvasható

Azonban a civil szervezetek kapacitásai és forrásai is végesek – tevékenységüket az állami, EU-s és hasonló pályázatokból, vállalati és magánadományokból finanszírozzák. Ezek többsége célhoz kötött támogatás, azaz csak meghatározott költségekre fordítható. Ha egy program a járványhelyzet miatt leáll, akkor ahhoz rendelt összeget is csak később lehet felhasználni. Így olyan űr keletkezik a működésben – és ezzel a költségvetésben –, amit a legtöbb szervezet tartalékok híján nem tud áthidalni. A KSH legfrissebb adatai szerint a hazai civil szektor hozzájárulása a nemzeti össztermékhez „békeidőben” sem elhanyagolható, 4% körüli, és mintegy 54 ezer embert foglalkoztat – közülük sokak a megélhetése került most veszélybe az elbocsátások és a munkaidő csökkentése következtében. 

Mégis, sok szervezet erején felül teljesítve önkéntesen is új feladatokat vállal, hogy segítő munkáját a válsághelyzetben is folytathassa. Bár ehhez többen sikeresen gyűjtenek adományokat, és a mostani állampolgári összefogás példaértékű, korábbi válsághelyzetek tapasztalatai alapján tudjuk, hogy az adakozási kedv idővel alábbhagy, és önmagában nem is lehet elegendő a mostani válság kezelésére. 

Mindezek fényében üdvözölték a civilek Bodó Sándor gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár április 20-i bejelentését, miszerint a „bértámogatás kiterjed (…) az egyesületek és civil szervezetek közül azokra, amelyek nem részesülnek a költségvetésből.” Ugyanakkor a 105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet szövegéből az olvasható ki, hogy a 2011. évi CLXXV. törvény (Civil tv.) 1. §-ában felsorolt szervezetek nem tartoznak a támogatásra jogosult munkáltatók körébe – és a jogszabályt ekként értelmezik a kérelmeket kezelő megyei kormányhivatalok is.

Feltétlenül szükségesnek tartjuk ezért a rendelet korrekcióját és kiterjesztését a civil szervezetek körére is, a bejelentett jogalkotói szándéknak megfelelően! Ezen is múlhat, hogy egy-egy civil szervezet a következő időszakban meddig és mennyi ember számára tudja biztosítani azt a segítséget, amelyet gyakran évtizedek óta nyújt, és amit más talán nem adhat meg.

Kérjük ezért Miniszter Úrtól fenti javaslatunk beépítését a válságkezelő intézkedések körébe. Támogatását előre is köszönjük, 

üdvözlettel: Civilizáció koalíció

A javaslathoz csatlakozó civil szervezetek:

A kezdeményező 37 aláíró szervezet, a lista folyamatosan bővül, megtekinthető itt.

  1. Artemisszió Alapítvány

  2. Az Emberség Erejével Alapítvány

  3. Civil Iránytű Alapítvány

  4. Civil Kollégium Alapítvány

  5. Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete

  6. DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány

  7. Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület

  8. Eleven Gyál

  9. Eleven Vecsés

  10. Energiaklub

  11. Európai Föderalisták Uniója Mo. Egyesület

  12. Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete

  13. Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete

  14. Főnix Mozgalom

  15. Független Magyar Művészek Országos Szövetsége

  16. Háttér Társaság

  17. Kárpátok Alapítvány

  18. Komárom Környéki Civil Társulás

  19. Komáromi Zenész Egylet

  20. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

  21. Magyar LMBT Szövetség

  22. Magyarországi Európa Társaság

  23. MENŐK-Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület

  24. NIOK Alapítvány

  25. Ökotárs Alapítvány

  26. Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

  27. Regina Alapítvány Miskolc

  28. Romaversitas Alapítvány

  29. Sádt Győző Alapítvány

  30. Szegedi LMBT Közösségért Csoport

  31. Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete

  32. Szivárvány Misszió Alapítvány

  33. Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége

  34. Tanítanék Mozgalom

  35. Társaság a Szabadságjogokért

  36. Utcáról Lakásba! Egyesület

  37. Védegylet

***

Folyamatosan várjuk további civil szervezetek csatlakozását ezen az űrlapon keresztül.

Itt található az eddig csatlakozott szervezetek listája.

Köszönjük, hogy csatlakozol!

Previous
Previous

Hogyan reagáltak a civil szervezetek a koronavírus okozta veszélyhelyzetre?

Next
Next

Kérdőív, aukció, kampányok, események, képzések - 2020 májusi hírlevelünk